Gipsz

Gipsz CaSO₄*2H₂O : víztartalmú kalcium-szulfát, szulfátok között a leggyakoribb ásvány. Lelőhelyeit figyelve a Gipsz jellemzően barlangokban, állóvizek sótartalmú medencéiben és szulfidlerakódások oxidációs zónáiban fordul elő. Kristályai általában táblás formát vesznek fel, de ritkán láthatunk oszlopos és prizmás kristályalakokat is. Gyakori a rózsaforma növekedés és az ikerkristályos növekedés (aminek során úgynevezett fecskefark összenövések jönnek létre). A zárványokat tartalmazó gipszkristályok UV megvilágításban néha kékesfehér, sárga vagy zöld fluoreszcenciát mutatnak.

Három változata külön ásványfajtaként szerepel a ásványgyűjtők és ásványkereskedések listáiban: a párhuzamosan nőtt rostos szerkezetű erek alkotta Szelenit; a különleges formákat alkotó, sivatagos területeken megjelenő Gipszrózsa és a dísztárgyak készítésére évszázadok óta használt, ránézésre leginkább a márványra hasonlító, sűrű finomszemcsés kristályokból álló Alabástrom (vízvesztett gipsz).

Keménysége a Mohs-skála szerint 2-es. A Gipsz ásvány jól oldódik a vízben. Nem éghető, ezért ipari feldolgozása sokrétű: az orvostudományban, az építőiparban és a vegyiparban használják. Ezek közül a hétköznapi élet szempontjából legfontosabb tulajdonsága, hogy az építőiparban használt gipszpor képes szabályozni az épületek páratartalmát, a levegőből magába szívja a nedvességet, száraz beltéri levegő esetén pedig kiengedi magából, vagyis mondhatni "lélegzik".